Szent Jeromos

A magyar irodalom tapasztalt fordítói számára kiírt pályázat (2022/2) nyertesei

A pályázatra olyan műfordítók jelentkezését vártuk, akiknek már legalább egy magyarból készült műfordítása (önálló kötet) megjelent az adott idegen nyelven.

Az együttműködés keretében egy, a fordító által kedvelt és fontosnak tartott, az adott nyelven még meg nem jelent magyar mű egy részének lefordítását finanszírozza a Petőfi Kulturális Ügynökség. A fordítandó mű lehet kortárs vagy klasszikus szépirodalom bármely műnemből. A lefordítandó részlet próza esetében 50 oldal (1800 leütés/oldal), versek esetében 500 sor, drámai mű esetében egy teljes dráma, mely legalább 40 oldalas. Személyenként legfeljebb két fordítási javaslattal lehetett jelentkezni.

A pályázatok elbírálásához a Petőfi Kulturális Ügynökség nyolc tagú bíráló bizottságot hívott össze. A szakértők döntéseiket az alábbi értékelési szempontok alapján hozták meg: a pályázó fordító szakmai múltja és eddigi teljesítménye, a nyelvi megoszlás egyenletessége és kiegyensúlyozottsága, illetve a fordításra választott magyar szépirodalmi mű kritikai megítélése és helye.

A Senior Mintafordítási pályázat kuratóriumának tagjai

  • Csender Levente (MMA Irodalmi tagozata)
  • Jeney Zoltán (PKÜ)
  • Csordás Gábor (MEGY)
  • Pap Zoltán (MKKE)
  • Rácz Péter (Magyar FordítóHáz Alapítvány)
  • Turczi István (Magyar PEN Club)
  • és Pál Dániel Levente, a kuratórium elnöke (PKÜ)


A pályázati kiírás értelmében a nyertes pályázók, mintafordításonként bruttó 300.000 Ft honoráriumban részesülnek. A 2022. szeptember 30-i határidőre beérkezett és értékelendő 26 darab pályázat általános értékelése után alakult ki az alábbi, végső sorrend, mely alapján a Petőfi Kulturális Ügynökség 15 pályázó között fejenként bruttó 300.000 Ft összeget, azaz összesen bruttó 4.500.000 Ft-t oszt szét.

A "Mintafordítási pályázat a magyar irodalom tapasztalt fordítói számára (2022/2)" nyertesei:

  1. Rasim Muzaffarli fordító/ azeri nyelvre/ Balassi Bálint: Összes versei
  2. Leelo Jõulu fordító/ észt nyelvre/ Szabó Magda: Abigél
  3. Raoul Weiss fordító/ francia nyelvre/ Jónás Tamás: Jónás Tamás versei 
  4. Gabrielle Watrin fordító/ francia nyelvre/ Gion Nándor: Postarablók
  5. Gabrielle Watrin fordító/ francia nyelvre/ Mándy Iván: Mándy Iván novellák
  6. Yu Zemin fordító/ kínai nyelvre/ Turczi István: Turczi István válogatott versei 
  7. Malomvölgyi Tünde fordító/ német nyelvre/ Fodor Janka: Part ellenfényben
  8. Schiff Júlia fordító/ német nyelvre/ Kiss Tibor Noé: A beláthatatlan táj
  9. Schiff Júlia fordító/ német nyelvre/ Nemes Nagy Ágnes: Válogatott esszék
  10. Zádor Éva fordító/ német nyelvre/ Kováts Judit:  A Tátra gyermekei
  11. Dr. Aleksandar Jovanović fordító/ portugál nyelvre/ Spiró György: Elsötétítés
  12. Bara Hajnal fordító/ román nyelvre/ Kondor Vilmos: Budapest Noir
  13. Orbán Eszter fordító/ spanyol nyelvre/ Kaffka Margit: Színek és évek
  14. Gaál Gabriella fordító/ szlovén nyelvre/ József Attila: Összes versei
  15. Marjanca Mihelič fordító/ szlovén nyelvre/ Krasznahorkai László: Sátántangó
     
    A pályázati kiírás ITT olvasható.
Share | 0